A Pénzügyminisztérium által kihirdetésre került a 2021. évi Nagyvállalati Beruházási Támogatási ProgramCélja továbbra is a kormány gazdaságpolitikai célkitűzéseinek meghatározó elemének, az újraiparosításnak és az iparfejlesztésnek a megvalósítása. A kormány azon hazai nagy- és középvállalkozások beruházásainak támogatását részesíti előnyben, amelyek jelentős mértékben járulnak hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez és modernizációjához. 

A program keretében vissza nem térítendő támogatás kerül megítélésre. A legkisebb támogatható projektméret 100 millió Ft, azzal, hogy a beruházáshoz nyújtható támogatás összege el kell, hogy érje az 50 millió forintot. A programban induló-  vagy új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházások támogathatókvagy bővítő vagy pótló  beruházások támogathatók ideiglenes jelleggel, a COVID-19-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak enyhítés céljából. Olyan nagyvállalatok pályázhatnak, amelyek a feldolgozóipar- (TEÁOR 10-33), építőipar (TEÁOR 41-43), raktározás, tárolás (TEÁOR 52.1) vagy pedig a nagykereskedelem és kiskereskedelem (TEÁOR 46-47) tevékenység valamelyikét végzik. A program keretében tárgyi eszközök, immateriális javak és infrastrukturális beruházások költsége számolható el. 

2021-ben aalábbi szempontok kerültek beemelésre a felhívásba: 

  • Támogatási kérelem benyújtásának határideje 2021. július 31-re módosul. 
  • Támogatási döntés 2021. december 31-ig hozható. 
  • Az átmeneti támogatási jogcímen nyújtott támogatás(ok) teljes összege vállalkozásonként – az adott tagállamban lévő vállalkozás kapcsolt vállalkozásait is figyelembe véve –  1,800,000 eurónak megfelelő forintösszegre emelkedett. 
  • Támogatási előleg a támogatási összeg 100%-áig terjedhet. 
  • Nincs felső határa az energetikai beruházási elemeknek. 
  • Amennyiben de minimis támogatás kerül megállapításra, annak felső határa elérheti a 100%-ot is.  
  • Középvállalati pályázó esetében a támogatás 60%-ig kerülhet megállapításra. 
  • Amennyiben a támogatás előleg formájában kerül folyósításra, és a szakmai és pénzügyi beszámoló elfogadását követően a támogatás a megítélt és folyósított összegnél alacsonyabb összegben kerül megállapításra akkor a Kedvezményezett – a folyósított és a megállapított támogatási összeg különbözetének visszafizetését követően – a Pénzügyminisztérium Kiemelt Vállalati kapcsolatok Főosztály vezetőjének előzetes jóváhagyásával jogosult a megállapított támogatási összeg 100%-ra vonatkozó biztosítékkal kiváltani a benyújtott biztosítékot.  
  • Nem elszámolható költségék közé került az épület beszerzési költsége. 

    Írjon nekünk

    Szerzőnk, Szentléleki Csilla az RC Consulting junior tanácsadója pénzügyi, adózási és pályázati témakörökben. Növekedés, külföldi terjeszkedés, beruházási projektek finanszírozási, adózási és adókedvezményi lehetőségeivel kapcsolatban tud hozzánk fordulni a www.rcc.hu weboldalon, vagy a +36-1-483-2070-es telefonszámon, illetve office@rcc.hu e-mail címen.