Újabb, a koronavírus járvány gazdasági hatásait csökkentő javaslatot terjesztett be a kormány, ezzel is segítve munkahelyek és a gazdaság védelmét.

A most benyújtott törvényjavaslat biztosítja, hogy a fejlesztési tartalék összegét az egész adózás előtti nyereségből le lehet írni. A tervezet azokat az adókönnyítő intézkedéseket is tartalmazza, amelyek csak úgy tudnak érdemi segítséget nyújtani a vállalkozásoknak, ha a veszélyhelyzetet követően is hatályban maradnak.

A kormány újabb beruházásösztönző intézkedése lehetővé teszi azt, hogy az elkövetkező négy évben magyarországi beruházást tervező cégek esetében a beruházásra fordítani kívánt nyereség akár teljes társasági adómentességben részesüljön. Az ún. fejlesztési tartalékot a jelenlegi szabályok szerint csak az adózási előtti nyereség összegének a felére lehet igénybe venni. A módosítás szerint a teljes nyereségre igénybe vehető, de továbbra is figyelemmel kell lenni a tízmilliárd forintos felső határra. A kedvezménnyel minden hazai vállalkozás élhet, de a kedvező szabály hatására akár a külföldi székhelyű, de hazánkban tevékenykedő multik is dönthetnek úgy, hogy a tavalyi nyereségüket nem külföldre viszik, hanem azt Magyarországon fektetik be. Most csak a döntést kell meghozniuk, a beruházás megvalósítására négy év áll rendelkezésükre.

Ugyan a beszámoló leadásának határidejét szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány, de ezzel együtt már sok cég dolgozik a tavalyi év számviteli lezárásán. Ezért annak érdekében, hogy a kedvező szabályt a lehető legegyszerűbben lehessen alkalmazni már a 2019-es adóévre, a törvényjavaslat mellett hamarosan megjelenik a fejlesztési tartalék szabályait módosító kormányrendelet is. A veszélyhelyzet időszakában így lehet az adózókat segítő szabályt a lehető leggyorsabban alkalmazni.

A törvényjavaslat biztosítja azt is, hogy a szociális hozzájárulási adó mértékének a csökkentéséről szóló kormánydöntés a veszélyhelyzetet követően is érvényes és hatályos legyen.

A szociális hozzájárulási adó két százalékpontos csökkentésével az ekhosok és a katások is jól járnak. Július 1-től a jelenlegi 17,5 százalék helyett 15,5 százalékra csökken a kifizető által fizetendő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) mértéke, amely 40 ezer magánszemélyt érint. Nő a katások ellátási alapja is július 1-től. Az a kisadózó, aki 50 ezer forint tételes adót fizet, annak az ellátási alapja (társadalombiztosítási és álláskeresési ellátások számításának alapja) havi 98 100 forintról 102 000 forintra emelkedik. Az a katás, aki havi 75 000 forint adót fizet, annak az ellátási alapja havi 164 000 forintról 170 000 forintra emelkedik.

A törvényjavaslat tartalmazza a bankok járványügyi különadójával kapcsolatos visszatérítési szabályokat. A bankok az általános közterheiken felül 2010. óta járulnak hozzá különadóval a költségvetési bevételekhez. Idén számításaink szerint összességében több mint 270 milliárd forintot fizetnek be a pénzügyi tranzakciós illeték, és a bankadó révén a pénzintézetek. A járványügyi különadót, mintegy 55 milliárd forintot ezen felül fizetik meg a bankok. A hitelintézetek ezt az összeget – a következő öt évben egyenlő mértékben levonva a bankadóból – adóvisszatartás formájában kapják vissza.

Forrás: kormany.hu

Írjon nekünk!

Szerzőnk, dr. Kiss Ágnes adószakértő, mérlegképes könyvelő több mint 20 év pénzügyi- és adótanácsadó tapasztalattal rendelkezik, az RC Consulting vezető partnere. Adózási, pénzügyi és számviteli szakemberként a vállalatok adótervezésében, adókedvezmények és támogatási lehetőségek kihasználásában, valamint finanszírozási, tőkebevonási projektek üzleti tervezésében, megvalósításában, projektmenedzsmentjében tud segítséget nyújtani magyar és nemzetközi tulajdonosi körrel rendelkező közép és nagyvállalati ügyfelek számára. Képzett mediátorként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és hatékony elérésében, legyen szó szakmai, vezetői vagy személyes fejlődési igényükről. Növekedés, külföldi terjeszkedés, beruházási projektek finanszírozási, adózási és adókedvezményi lehetőségeivel kapcsolatban tud hozzánk fordulni a www.rcc.hu weboldalon, vagy a +36-1-483-2070-es telefonszámon, illetve office@rcc.hu e-mail címen.