Elindul a Magyar Multi Program második köre, március 5-től várják a vállalkozások jelentkezését. A második körben ismét több száz vállalkozásból várhatóan legfeljebb 50 vállalkozást választanak ki a fejlesztésekre.

A program egy éve indult. A következő hónapokban országjárás kezdődik a program megismertetésére, állomásai a főváros mellett Székesfehérvár, Miskolc, Szombathely, Pécs, Kecskemét, Debrecen, Szeged lesznek. Budapesten 2020.03.04-én kerül megrendezésre a pályázatot ismertető rendezvény.

A részvétel regisztrációhoz kötött.

A programban az első körhöz hasonlóan egy adott vállalat diagnosztikás és fejlesztési terv készítését követően 2-36 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat tanácsadási szolgáltatás igénybevételéhez vagy 50-340 millió forint értékben részesülhet vissza nem térítendő támogatásban komplex fejlesztései megvalósításához. A kiválasztottak 45 százalékos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak.

A Magyar Multi Program első kiválasztási körében több száz jelentkező cég közül végül 104 vállalkozás felelt meg a belépési kritériumoknak és hozzávetőleg 50 céget javasoltak támogatásra.

A jelentkezési feltételek többek között: a cégeknek mikro-, kis-, és középvállalkozásnak kell minősülniük, legalább négy lezárt üzleti évvel. További feltétel, hogy minimum öt alkalmazottjuk legyen, minimum 100 millió forint nettó árbevétellel rendelkezzenek. Az árbevétel mellett a középvállalatok esetében 20 százalékos átlagos éves növekedést kell felmutatni meghatározott időszakban, mikro-, és kisvállalkozásoknak 100 százalékos éves növekedést kell teljesíteni vagy az export árbevételben 50 százalékos éves növekedést kell felmutatni.

 

Írjon nekünk,

Szerzőnk, Lukács Margit Anna adótanácsadó közel 10 év pénzügyi- és adótanácsadó tapasztalattal rendelkezik, az RC Consulting senior tanácsadója. Adózási, pénzügyi és számviteli szakemberként a vállalatok adótervezésében, adókedvezmények és támogatási lehetőségek kihasználásában, valamint finanszírozási, tőkebevonási projektek üzleti tervezésében, megvalósításában, támogatási projektek menedzsmentjében tud segítséget nyújtani magyar és nemzetközi tulajdonosi körrel rendelkező közép és nagyvállalati ügyfelek számára. Növekedés, külföldi terjeszkedés, beruházási projektek finanszírozási, adózási és adókedvezményi lehetőségeivel kapcsolatban tud hozzánk fordulni a www.rcc.hu weboldalon, vagy a +36-1-483-2070-es telefonszámon, illetve office@rcc.hu e-mail címen.